Gyártás és fellövés

Minden ASTRA műhold körülbelül öt tonna, és megépítése majdnem három évig tart. A gyártás során mindenre kiterjedő teszteket folytatunk le, hogy megbizonyosodjunk, műholdjaink tökéletesen működnek majd az űrben.

Műholdgyártók:

Az eddigi ASTRA műholdakat három cég építette:

• A Boeing Satellite Systems (korábban Hughes Space and Communications) építette az ASTRA 1C–1H-t, az ASTRA 2A-t, az ASTRA 2C–2D-t és az ASTRA 3A-t
• Az EADS Astrium (korábban Matra Marconi Space) építette az ASTRA 2B-t, és jelenleg az ASTRA 1M-et és az ASTRA 3B-t építi
• A Lockheed Martin építette az ASTRA 1B-t és az ASTRA 1KR-t, jelenleg pedig az ASTRA 1L-en dolgozik.

Földkörüli pályára bocsátó cégeink

Az eddigi ASTRA műholdakat két cég lőtte fel:

• Arianespace
• International Launch Services (ILS).

Az Arianespace egy európai konzorcium. Ariane rakétákat használ, amelyeket a francia-guyanai Kourou-ból indítanak útra. Az ASTRA 1A-tól az 1E-ig és az ASTRA 3A-t az Ariane 4 rakéta lőtte fel, míg az ASTRA 2B-t 2D-t az Ariane 5.

Az ILS egy amerikai székhelyű vegyes vállalat, amely a Lockheed Martin, a Khrunichev Enterprises és az RSC Energia tulajdonában van. Az ILS orosz Proton rakétákat használ, amelyeket a moszkvai Khrunichev Enterprise gyárt. Az ASTRA műholdak fellövéséhez használt változatot Proton D1e-nek hívják. A rakéta a moszkvai RSC Energia által kidolgozott Block DM upper stage-et használ. A Proton-t bajkonuri Kozmodromból lövik ki Kazahsztánban.

Az első nyugati kereskedelmi műholdat, az ASTRA 1F-et 1996. áprilisában lőtte ki egy Proton. Őt követte az ASTRA 1G, 2A, 1H és 2C.

Az Ariane és Proton hordozórakéták képesek akár öt tonna hasznos terhet is felvinni az űrbe.

A kilövés

Amint elkészült, az új műholdakat elviszik a kilövőállomásra az utolsó tesztekre, és feltöltik üzemanyaggal, mielőtt felhelyeznék őket a hordozórakétára. A kilövés több szakaszból álló összetett művelet, amely a felhasznált rendszertől függően változik.

Az Ariane rakéta először elliptikus ideiglenes pályára állítja a műholdakat, általában 200 (az Ariane 4), vagy 560 (az Ariane 5) kilométerre a Földtől. Miután kilőtte fedélzeti nukleáris tölteteit, végül eléri végső földkörüli pályáját 36.000 kilométeren.

A protonrakétákat erős és újra begyújtható hajtóművekkel látták el. A DM negyedik szakasza magasba szállítja a rakétákat (a Földtől legalább néhány ezer kilométerre, a fellőtt műhold tömegétől függően). Így kisebb sebességre (energiára) van szükség, hogy elérje a földkörüli pályát, ami azt jelenti, hogy a Protonnal fellőtt műholdaknak nagyobb az üzemanyagtartaléka.